Miként fejlődhetett ki az intelligencia egyes madárfajoknál az evolúció során?

Hogy lettek egyre okosabbak a papagájfiókák az évmilliók alatt?

A sárgabóbitás kakaduk viselkedése nagyon jó (illetve bosszantó) példája az állatok alkalmazkodóképességének.  Az ausztrál városokban élő – kukázó és szemetelő – kakaduk nemzetközi figyelmet kaptak, majd „bunkó madaraknak” nevezték őket a híradásokban.

Két fosszilis lábszárcsont darab került a kutatók kezébe Új-Zélandon. Mivel a papagájcsontok alakja nagyon jellegzetes, ezért be tudták azonosítani maradványokat. A csontok súlya és formája alapján az is kiderült, hogy a papagáj óriási lehetett, nem tudhatott repülni, csak az erdő talaján járthatott és a fákon mászhatott, ahogy a ma élő legnagyobb testű papagáj, a kakapó is teszi.

A mákot évezredek óta termesztjük, sőt a rómaiak is mákkal etették az Európába behozott sándorpapagájokat az ókorban. Az apró fekete magvak sosem álltak távol a papagájoktól, azonban az őshazájukban, Indiában csak napjainkban kezdték fosztogatni a mák ültetvényeket ezek a "mákvirágok".

A kék-sárga ara szülőpár minden nap kirepül az ablakon, tesznek néhány kört a lakótelep felett, majd visszatérnek a lakásba, és bebújnak az odúba a kis családjukhoz.

A pucér törpepapagájok fotói évek óta nagy sikert aratnak az Interneten. A meztelen kismadarakról szóló kedves videókat több millióan lájkolták a Facebookon, de sokan nem tudják, hogy valójában mitől lettek pucérak ezek a kismadarak.

A világ talán egyik legritkább madara és eredetileg Rio de Janeirótól mintegy 2500 km-re északra lévő Bahia államban volt őshonos. 1984-ben már csak 4 példány Spix ara (Cyanopsitta spixii) élt egy szűkös élőhelyen. A fakivágások folyamatosan csökkentették, majd megszüntették az élőhelyét, és a madárfaj az erdőirtások áldozatává vált.