Miként fejlődhetett ki az intelligencia egyes madárfajoknál az evolúció során?

Hogy lettek egyre okosabbak a papagájfiókák az évmilliók alatt?

Ezekre a kérdésekre keresi a választ Dr. Carel ten Cate, az állati viselkedéstan professzora. A kutatások eredményét a holland Leiden Egyetem és a Kínai Tudományos Akadémia tette közzé a Science tudományos magazinban.

Jó néhány olyan madárfaj van Földünkön, amely nem az intelligenciájáról híres. Ha gúnyolódni akarunk, akkor tyúkeszűek is nevezhetnénk ezeket a fajokat. A fennmaradásukat az ösztöneiknek, a szaporodóképességüknek vagy az ellenálló képességüknek köszönhetik. A varjak és a papagájok sikere azonban nem a nagyfokú szaporaságuknak, hanem sokkal inkább a problémamegoldó képességüknek tudható be.

Az apró termetű hullámos papagájok is rendelkeznek egy velük született, erős gondolkodási készséggel. Természetes élőhelyükön vándorló életmódot folytatnak. Gyepeken és nyílt erőkben élnek, ahol a fűfélék magvait keresgélik és az eukaliptusz fák üregeiben fészkelnek. Annak ellenére, hogy épp úgy élnek, mint a gyengébb tanulási készségű énekesmadarak, mégis képesek tanulni. Nemcsak cselekvéssorozatokat utánoznak, hanem hangokat is. Ezért választották a kutatók a hullámos papagájokat az intelligencia öröklődésének a kutatására.

Párválasztási kísérlet

17 tojó vett részt a kísérletben. Mindegyik mellé két-két hímet helyeztek, melyek serényen udvarolni kezdek a nősténynek. A monogám párkapcsolatban élő madárkáknál csak egy hím maradhat a tojóval, ezért a tojóknak választaniuk kellet a két rivális közül. A párok kialakultak, a tojók kiválasztották a számukra vonzóbb hímet. A hullámos papagájoknál, ahogy a legtöbb papagáj fajnál jól látható, amikor kialakult egy pár. Együtt maradnak és folyamatosan egymással foglalkozik, ezért könnyű eldönteni, hogy a tojó melyik hímet választotta.

Amikor a tojók kiválasztották a szimpatikus hímet, akkor a kutatók szétválasztották őket, és ezután jött a csel. A nem kívánatos hímeket megtanították egy eleség megszerző trükkre. Három lépésből álló cselekvéssorozat után a madárka hozzáférhetett a csészébe helyezett magvakhoz.

Az előzőleg hoppon maradt hímek - a tanulmányaik után - ismét visszakerültek a tojók mellé. Természetesen a riválisok, a tojó által előzőleg jobbnak ítélt hímek is visszakerültek a szerelmi háromszögbe.

A tojók ismét lehetőséget kaptak a választásra ugyanazon két hím közül. Végignézhették, ahogy a tanított papagáj sikeresen megoldja a feladatokat és megszerzi az eleséget. Figyelhették azt is, ahogy a képzetlen hím küzd, és mégsem jut hozzá a magvakhoz. A tojók meglepő döntést hoztak. Szinte mindegyik esetben az okosabbnak tűnő madarat választották a riválisok közül. Háttérbe helyezték a butábbnak tűnő, bár külső jegyei alapján vonzóbbnak ítélt hímet.

A kutatók kontroll vizsgálatokat is végeztek. Azokban az esetekben, amikor az eleségek szabadon hozzáférhetők voltak, és ez miatt a betanított hímek nem csillogtathatták meg a tudományukat, a tojók minden esetben az előzőleg is vonzóbbnak tartott hímmel álltak párba.

A hullámos papagájok párválasztási kísérlete igazolta, hogy milyen létfontosságú szerepet játszott a madarak törzsfejlődése során, a gondolkodási képesség előtérbe helyezése. A nőstények számára ugyanis életbevágó fontosságú annak a hímnek a megtalálása, amelyik a szűkösebb időkben is képes megszerezni az eleséget a fészkelési időszakban, amikor a tojó kotlik, vagy éppen a fiókákat melegíti.